Diurnus naplója

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

 

 

Több mint ezer napja több mint ezer írást közöltem a Nolblogon. Az utóbbi időben azonban a Nol-on elszabadult a durva személyeskedés, a verbális erőszak, a zsidózás. Mintha teljességgel megszűnt volna a moderálása. Az írások egyre jelentősebb részének kezelésében elemi etika, jó ízlés sem érvényesül. Érték és szemét vegyesen özönlik.


Természetesen nem azt tekintem szemétnek, ami az enyémtől különböző, vagy azzal ellentétes nézetet képvisel. Csak azt állítom, hogy szitokszavakkal nem vívható politikai polémia. Hiányos ismeretek toldása-foldása rágalmakkal semmi jóra, igazra nem vezet. A Nolblognak nem szabadna tűrnie, hogy a szélsőjobb ultraradikális (részben még nyelvhelyességben, helyesírásban is képzetlen) hívei reátelepedjenek. A Nolblognak évek óta vannak kitűnő, eredeti, újságírói-írói készséget is bizonyító, közkedvelt "törzs-szerzői" - őket szorítja háttérbe ez a vad hang. A puszta szomszédság a hasábokon az ilyen hangnem tobzódásával már kompromittálja a Nolblog java szerzőit.


Régebben a Népszabadság Vélemény-oldala rendszeresebben emelt ki a Nolblogból érdekes, eredeti, bátor hangú, tehetséges írásokat. Ez is alkalmas volt annak jelzésére, hogy mit értékel a szerkesztőség - implicite azt is, valamelyes mértékben, hogy mit nem… Nem hiszem, hogy a szólásszabadság örvén a Népszabadság Online blog-orgánumában éppenséggel bármi megjelenhet. Természetesen én csak annyit tehetek, hogy visszavonulok.


Köszönöm a szíves vendéglátást, nagy örömet is szerzett a több mint ezer vendégszereplés, különösen a rengeteg olvasói visszhang. Akik írtak nekem emberi hangon és módon, azoktól az olvasóktól bocsánatot kérek, hogy a Nolblogról mától eltűnök. A Klubhálón (www.klubhalo.hu), ahol 2005. április elseje óta minden nap közlök, írásaimat továbbra is megtalálják. Leveleiket a nevemre a napi@klubhalo.hu címre várom.

 

 

 

 

(Korábbi naplóbejegyzéseim itt, a Klubhálón olvashatók.)

www.klubhalo.hu

0
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 107 komment érkezett ()

1. Hmmmm
2009. 07. 21. 20:13

mester.
nem értem érzékenységedet.:
1. a moderátor te magad vagy, nem élsz törlési jogoddal.
2. most is rögtön az első oldalon 2 írásod szerepel itt: www.nol.hu/noller/

vagy ezekről tudomásod sincs?

2. Hmmmm
2009. 07. 21. 20:18

ez meg a vélemény-oldal: www.nol.hu/velemeny/
itt is szerepelsz írásaiddal.

nem vagy elég körültekintő, avagy erről sincs tudomásod?

3. emilke
2009. 07. 21. 20:23

Nem lehet, a harcot nem lehet abbahagyni.
Holnap talán nem, de holnapután
igen, holnapután újra fogom olvasni írásodat,
itt, mert újra felveszed a kardot
Hogy mondja Cyrano?
...."akkor is, ha nem bíztat siker"
Várkonyi heve átszelidűlhet Szabó lágyságába,
de a darab vége csak a kard lehultával jöhet el.

4. tarski
2009. 07. 21. 20:37

Mester!

Ezt nem teheted velünk! Ez nem lenne szép dolog tőled!!! Hidd el, mi is sok pofont kapunk naponta, de mégis csináljuk, mert nem lehet meghátrálni.

Most akkor elmondom, hogy én többek között azért jöttem ide a kapcsolat.hu-ról, mert Mester, Te itt voltál!!! A Te társaságodban az én szerény írásaim is sokkal nagyobbnak tünhetnek és az nagy rangot jelentett, hogy egy weboldalon jelenünk meg.

Már most mondom, hogy legalább egy nagyságrenddel csökken a Nolblog népszerűsége azzal, ha eltávozol. Hidd el, hogy nagyon sokan, érthető módon, csak és kizárólag miattad jöttek ide és mellékesen mások írását is elolvasták, ha már ide klikkeltek.

De megtehednéd azt, amit én korábban napi gyakorisággal csináltam, hogy itt a Nolblogon és a kapcsolat.hu-n is elhelyeztem ugyanazt az írásomat. Nem lenne Neked sem sokkal nagyobb munka, hiszen csak egy másolás az egész. De a Te itteni jelenléted nagyon sokat jelentene nekünk/nekem!

Én azt mondom, hogy gondolkozzál még néhány napot rajta és - maradj!

Szeretettel üdvözöl: Tarski.

5. nonsense
2009. 07. 21. 20:49

egyetértek az indokokkal!

6. evianna
2009. 07. 21. 20:55

egyetértek.
csak az fáj, hogy így fogynak el az értékeink: apránként, csendesen.
és hamarosan a sötétség... az igazi, nagy, magyar, bunkó sötétség.
aztán lehet káromkodni, vagy fütyörészni.

7. Hmmmm
2009. 07. 21. 21:01

áááá, akkor menjen.
legalább ilyen alkalomkor szólhatna itt vissza.
(persze az írott sajtónál könnyebb, ott legfeljebb néhány alul művelt a seggét törli ki vele, de az se látni, nemhogy az írásával szinte egy időben észrevételeket is)

Diurnus mester.
valóban öreg vagy már ehhez a blogműfajhoz .....

8. tarski
2009. 07. 21. 21:01

6.-ra!

Evianna!

S így fognak egyenként kilőni bennünket???? Hát mi vagyok én, kilövendő vad??? S hagyjam magam kilőni??? Dehogy hagyom!!!

9. kava
2009. 07. 21. 21:10

Sajnálom !

Azt hittem, hogy túl teszed magad ezeken a dolgokon.

Tulajdonképpen megértem.

Jó egészséget, további dolgos mindennapokat.

10. wesz (látogató)
2009. 07. 21. 21:27

Ennek az lesz a vege, hogy mindenki vissza megy oda, ahonnan jott, az akol melegben jol megertik egymast, mindenki lapogatja a masik hatat, mindenki orul es erosnek erzi magat.
Tarski nem fog megjelenni a Kuruc.infon en nem fogok a klubhalon. Igy kvittek vagyunk, mindenki boldog, mindenkinek meglehet az a benyomasa, hogy sokan van.... es mindenki egyetert vele.
Szep vilag lesz.

11. trixi
2009. 07. 21. 21:45

Ezt nem hiszem el!
Ezt nem teheted velünk!!!! Ezek a szemetek miatt minket nem hagyhatsz cserben!
Ha elmész és nem gondolod meg magad, követünk egy páran.....

12. KerekesZS
2009. 07. 21. 21:46

Értelek Diurnus, mégis kérlek maradj, ha elmész, nem őket hagyod itt, hanem minket.
Minden végvár fontos.
Meríts erőt Kiplingből:
www.youtube.com/watch?v=wpcNFll5yOM

13. kalimpa
2009. 07. 21. 21:59

mi történt? az utóbbi egy hétben nem tudtam itt lenni!

14. trixi
2009. 07. 21. 22:03

Kalimpa, olvasd el az Orbán blogot és megérted!
Arról nem beszélve, hogy sok mocsok már ki lett moderálva!

15. emilke
2009. 07. 21. 22:09

Diurnus egy harcos. Öreg harcos, de kemény.
Ő nem hagy el minket! Egy csöppnyi pihenés és
újra köztünk lesz, velünk és értünk harcolva.

16. Olvasó (látogató)
2009. 07. 21. 22:22

Trixi!
Szemét és mocsok az aki téged arra nevelt és taított, hogy embertársaidat igy nevezd!
Nem mindeki született oda ahova te, ezért másban hísz, és mást vall.
Szégyelld magad, de nagyon!

17. ReTRo
2009. 07. 21. 22:24

Szerintem nem jó ötlet.
Sokkal többen olvassák a bejegyzéseket, mint amennyien mocskolódnak.
Sokkal többen szeretik és várják. És nem szólnak, csak olvassák őket...
Szóval szerintem, nem jó ötlet.

18. Kiki64
2009. 07. 21. 22:25

sajnos, mindenhol ez megy, én is csak tapoagtózom itt,mert egy másik helyen iszonyatosan neki estek az emberek egymásnak, pedig csak cikkeket raknak fel

megértelek

19. trixi
2009. 07. 21. 22:29

Igen, kulturált emberek közötti vitánál tökéletesen igazad van, egyetértek veled. (egyébként a Damjanich utcába születtem egy fürdőszoba nélküli, udvari egyszobás lakásba) Itt azonban sajnos nem erről van szó!
Javaslom, olvasd el azokat a hozzászólásokat, amikre az általam írt vélemény vonatkozik. Szerintem rá fogsz jönni, hogy ez melyik hozzászólóra és melyik hozzászólásokra vonatkozik.

20. palya
2009. 07. 21. 22:32

Ha te olvasó olvasni is tudnál, megértenéd, hogy a mocsok az írásaiból lett ki moderálva. A személyre akiből ez a mocsok kibukik más jelző illene!

21. evianna
2009. 07. 21. 22:38

tarski:
bizony, szerintem is az a cél, hogy egyenként kilőjék a nagyvadakat, akik mondanak is valamit, oda is figyelnek rájuk - és maradjon sok kis hiéna, akiket aztán könnyű lesz szétkergetni.
de ez az oldal problémája, nem az olvasóké, kommentelőké... legyen is az ő problémájuk, aki meg "blogra fakad", takarítson, ha jót akar.

hmmm:
ez ócska volt.

22. Hmmmm
2009. 07. 21. 22:39

19-re

trixi.
ott a törlési lehetőség, miért nem teszi az ilyeneket spamra?!
ja, nem tudja kezelni blogját?
kérdezett?
sokan segítettünk volna.
ez blog, itt válaszolni illene.
ha meg nem akar a mocskolódóknak, akkor tegye spamra, s ne hiányolja innen a moderációt.

nekem úgy tűnik, meghaladja erejét a blogműfaj.

23. kopacsi
2009. 07. 21. 22:40

Olvasó, te olvasol is, vagy csak ugrálsz, mint a felfujható gumihólyag? trixi nem az irókat, hanem az irások minöségét kifogásolta. Jelzem igaza volt.
Pali bátyám, bár szándékodat megértem és tiszteletbe tartom, de a szemeteket nem kell szivünkre venni. Elmennek elöbb-utóbb ök a ....., ahova valók....

24. Hmmmm
2009. 07. 21. 22:41

21-re

evianna
22-ben a válaszom

25. Hmmmm
2009. 07. 21. 22:47

arról nem szólva, hogy olyanokat, mint a 16-os, eleve ki tudná szűrni, ha csak regisztráltaknak engedné a hozzászólást ..... de hát azt is be kellene állítani.

26. trixi
2009. 07. 21. 22:51

Hmmm, nagyon sok hozzászólás moderálva lett, biztos nem figyeltél. Bár ez rád nem jellemző, nem is értelek.

27. Marcsika (látogató)
2009. 07. 21. 22:52

Olvasó!

Olvass vissza régebbi Diurnus blogokat is. Megengedhetetlen az, ami itt zajlik.
Mellesleg Trixi senkit nem nevezett meg személyesen, vajon miért pont Te vetted magadra?
Én többnyire nem szoktam ide beírni, de mindegyik blogját olvastam eddig Diurnusnak.
Nagyon hiányozna, ha elmenne.

28. Olvasó (látogató)
2009. 07. 21. 23:00

Édeseim!
Miért nem lehet ellenvélemény?
Miért kell törölni, spamra tenni?
Miért jó, ha csak egymásközt bájologtok?
Miért nem lehet megérteni azt, hogy nekem ez a véleményem, neked az!
Igaz én sem szeretem a durvaságot, de most Trixire berágtam. Bocs

29. Marcsika (látogató)
2009. 07. 21. 23:03

Hmmmm!

Nem hinném, hogy ne tudna megbirkózni a Diurnus ezzel a feladattal. Ha jól olvastam a blogját , ezer napja van itt , s ezer beírása volt eddig . Ez elég sok. S eddig nem volt semmi gondja a moderálással. Az pedig, hogy nem élt vissza azzal, hogy ő maga is moderálhat, éppen a nagyságát mutatja. Ennyire ismerhetnéd.

30. Olvasó (látogató)
2009. 07. 21. 23:03

MARCSIKA NEM VETTEM MAGAMRA! mert nem vagyok az, nem az én jelzőim!

31. sevix (látogató)
2009. 07. 21. 23:05

Kedves Diurnus! Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Döntését tiszteletben tartom és egyetértek vele, mert akármennyire harcosak is vagyunk egy idő után az embert jobban érdekli a saját egészsége, mint mások szemtelen beírásain, válaszain idegeskedni. Kívánok jó egészséget és találkozzunk a klubhálón és barátilag még nagyon-nagyon sokszor az életben.!!!

32. trixi
2009. 07. 21. 23:06

JAVASLOM, OLVASD EL ÉS NE CSAK NÉZZD, AMIT ÍRTAM. HA NEM SIKERÜL, KEZD EL ELÖLRŐL AZ OLVASÁST, EGÉSZ ADDIG, AMÍG SIKERÜL MEGÉRTENI.

33. klezmer
2009. 07. 21. 23:08

Drága Pali bácsi!

Bár az utóbbi időben /lakásfelújítás miatt/ keveset voltam a Nol-on, nekem is az a tapasztalatom, hogy szinte mindenhol eldurvult a hangnem.
Éppen ezért megértem a távozási szándékodat, mégis arra kérlek, próbálj felülemelkedni ezeken. Sokunk számára fontos, hogy itt oszd meg velünk a gondolataidat.
A személyeskedést és verbális erőszakot alkalmazókat pedig saját szavaik minősítik, jobb érzésű ember nem azonosul velük, legfeljebb felidegesíti magát. :o(((

34. Hmmmm
2009. 07. 21. 23:09

26-ra

trixi.
itt a guga szokott eddig geciskedni.
láttam, megteheti.
aztán láttam azt is, be nem regisztrált, vélhetően erdélyiek közül is nekiestek diurnusnak.
eltűrte.
most akkor mi ez a nagy érzékenység, amikor ott van a nollerek között és a vélemény-odalon is?

35. emilke
2009. 07. 21. 23:09

Hmmmm, csodálkozom. A technikai dolgot kevered a tartalommal?
Igazat adok neked részben. A Diurnus bejegyzéseket soha nem úgy olvastam mint a "blog"ot. Mert mások. Ezt te is tudod.

36. Olvasó (látogató)
2009. 07. 21. 23:10

Trixi!
Mindkettő jelződet lehet bolgbejegyzésre is, és blogbejegyző személyre is érteni!

37. evianna
2009. 07. 21. 23:11

Hmmm, nem haragból mondtam, amit mondtam, hanem azért, mert én is kezdek öregecske lenni, de attól még 30 évvel ezelőtt is tudtam programozni, vagyis - ebből a szempontból - a kor nem számít a számítógép és folyományai szempontjából.

persze, lehet hadakozni az új és még újabb neveken belépő trollok ellen, de legyünk őszinték: ÉRDEMES?
akkor már az ember inkább meghallgat egy jó zenét, nem?
annak egyébként örülök, hogy az oldal gondoskodott ilyen kizárási lehetőségekről, mert valójában csak az oldalnak árt, ha elönt bennünket a szenny.
mert a nyájas "Olvasóval" szemben én úgy látom, hogy nem az ellenérvekkel van itt a baj (bár csak érvek is lennének...!), hanem a kritikán aluli hangnemről, a lincshangulatról, amely kezd itt meghonosodni, hogy úgy mondjam, megszokottá válni.

38. Hunyi (látogató)
2009. 07. 21. 23:23

Diurnus!
Drága, Egyetlen Diurnusunk!
Te, fehérek közt egy európai!

Mi megtaláljuk az írásaidat - bárhol is tedd közzé -, de mások nem ennyire kitartóak!
Neked küldetésed van, ezt Te is tudod, de ha nem , akkor tudd meg tőlem!

Szüksége van rá nagyon sok embernek, hogy benne maradj a "main-stream"-ben, a fősodorban (Bodor a sodorban). Ha akárcsak egy kattintással is több kell, meg külön regizni, meg ilyenek, akkor sokan megfarolnak a számítógépes nehézségek miatt (néha én is).

Megértem, hogy eleged van. (Kinek nincs néha?)
Ezzel együtt nagyon kérlek, hogy ezt a búcsút ne tekintsd véglegesnek.
Tartson csak a közelgő szülinapodig - már belül vagyunk a 8 napon, úgyhogy hadd kívánjak Boldog Szülinapot! (Bár nem így szerettem volna, de ez most nem számít.)

"... úgy kérlek, maradj itt, s mesélj - így nem szökik rá hirtelen az éj - s míg kis szíve szorongva dobban, tán ő sem tudja mit is kíván jobban: a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél ..." (istenem, nem vagyok benne biztos, hogy jól idéztem, de most lusta vagyok utánanézni - elnézést kérek a lustaságomért)

Igen, azt kívánom, hogy itt legyél! - és cseppet sem magamért kívánom ezt, hanem azokért, akikhez különben nem jutnának el a meglátásaid, a hihetetlen háttér- és életismerettel megfogalmazott gondolataid.

És nem kell Neked állandóan azt fürkészned, hogy ki mit kommentel, a legtöbben amúgyis csak a Te gondolataidra kiváncsiak és fittyet hánynak a kommentekre ...
Te és a gondolataid vagytok fontosak, nem a siserehad - ne is törődj velük!

Drága Diurnusunk! - ne menj el, vagy ha igen, akkor nagyon hamar gyere vissza!

Itt is szükség van Rád! Jobban, mint hinnéd!

Nagy-nagy megértéssel és szeretettel marasztallak - avagy várlak vissza:
Hunyi

39. Hmmmm
2009. 07. 21. 23:30

37-re

evianna
sajnos Diurnus átlát rajtam, veszi a lapot: ez csak taktikai jelző volt részemről, hogy megmutassa, igenis marad mégis.
de van egy kimondott szava is: elmegy.
szavatartónak ismerem, és ez erősebb minden józan érvnél.

40. trixi
2009. 07. 21. 23:41

Nem akarom elhinni! Ezt nem teheti meg velünk....

41. Hmmmm
2009. 07. 22. 0:02

40-re

a mocskolódóknak ez a céljuk, szűnjön meg publikálása.
Diurnus vesztett velük szemben.

42. trixi
2009. 07. 22. 0:07

Sajnos értem mit mondsz..de az eszem nem fogja fel...

43. Hunyi (látogató)
2009. 07. 22. 0:16

Az "István a királyból vett zenei aláfestéssel írom neked, kedves Hmmm, hogy:
"Szállj magadba Hmmmm, és léééégy szerény!"

Lehet, hogy sok mindenben igazad van, de a lényeg szerintem nem a CIT (KIT) használata most, hanem az, hogy ezt a fantasztikus gondolkodót ne veszítsük el a mindennapos elérhetőségből.

Ha kimondta, kimondta, ... mert épp elege volt, ... de azért a világ nem egyszer, nem kétszer látott már olyat, hogy valaki revideálta nézeteit.

Szükségünk van Diurnusra - a magunk tudata és a köz tudati állapota karbantartása érdekében is ITT.
Az a félelmetes ismeret és összefüggés halmaz, amit ő birtokol - ezen a portálon tud leghatékonyabban beszivárogni a hétkoznapi emberek világába.

Ha valakinek Diurnusból csak az orra fontos - nagyon tudom sajnálni. ... és akkor holnap jöhetnek a nagyfülűek, utána a púposok, raccsolók, sánták, siketek, szőkék, barnák ... - ahogy a vezérürü épp kívánja.

No, ez az a felelősség, ami el kell, hogy gondolkodtassa Diurnust is a hirtelen kimondott - avagy hosszabb idő óta érlelődő - búcsú felülvizsgálatán ...

Kedves Diurnus!
Fel a fejjel!
Várunk Rád és szurkolunk Neked és - persze magunknak is ... már csak puszta önzésből is.

Egyébiránt, természetesen, szívesen követünk bárhova, de itt nagyobb a nyilvánosság és az amúgy is szűkülő normális felületeket nem lenne szerencsés tovább szűkíteni önként és dalolva. (Ha szabad egy ilyen pragmatikus szempontot is előhúzni.)

Kedves Diurnus!
Többen szeretnek és szeretik az írásaidat, mint hinnéd - ne hagyd cserben őket-minket!

44. bird (látogató)
2009. 07. 22. 3:40

Nem szoktam szimpátiatüntetésre járni (egyszer voltam, azt is megbántam és szégyellem, mint TGM), de most muszáj csatlakoznom. A fent rokonszenvezők elsősorban a saját érdekükben marasztalnak, de szerintem ez a Te érdeked is, hiszen egy újságírónak sohasem volt ilyen közvetlen lehetősége a visszajelzések észlelésére, mint manapság egy ilyen blog írásakor.

És úgy gondolom, hogy ez Neked is fontos és bizonyára éltet is, hiszen az bizonyára erőt ad, ha várják az ember naponkénti jelentkezését.

Kérlek, gondolj arra, hogy milyen különleges érzés nekünk, hogy olyan valakihez szólhatunk, akit előtte évtizedekig csak messziről tisztelhettünk írásait rendszeresen olvasván.

Ennek illusztrálására az jut eszembe, hogy valamikor, amikor bent jártam a régi Magyar Nemzet szerkesztőségében, milyen áhitattal néztelek a folyosón elviharzani. Hogy is jutott volna eszembe megszólítani a Mestert, hogy reagáljak valamelyik írására. (Persze akkor nem is tudtam volna mit mondani hirtelen.) Akkor nem gondoltam, hogy évtizedekkel később mód lesz arra, hogy gondolataimat, véleményemet úgy írjam le, hogy azokat minden bizonnyal el is olvassa a nagyra tisztelt Újságíró.

Szóval az interaktivitás miatt is fontos vagy az olvasónak, legalábbis nekem. Ez persze önzés, de biztos vagyok benne, hogy ez a különleges viszony az olvasókkal Neked sem közömbös.

45. izomagyu
2009. 07. 22. 6:12

csalódott lennék ha feladnád Mester, nagyon csalódott:((

46. emilke
2009. 07. 22. 6:44

Nem adja fel! Hinnem kell, és az Isten kitólt velünk.
A hit erősebb a tudásnál.Hiába ettük meg az almát.

47. lord
2009. 07. 22. 6:47

Hümmögővel értek egyet.
Kedves Diurnus !
Azt is kifogásolom, hogy ritkán szóltál vissza. Megírtad a megírni valódat, aztán nagyon ritkán reagáltál – nemcsak a mocskolódásra, másra sem.
Mindettől függetlenül: sajnálom, ha távol leszel.

48. árpapa
2009. 07. 22. 6:48

Ez a módszerük, a "kicsinálás", ezt teszi az ellenzéki párt, ezt teszik híveik.
Hatékony módszer, a politikában pártok tűnnek el, a közéletből normális emberek!
Övék lesz a hatalom!
Megtisztelve érzem magam, hogy olyan blogszolgáltatónál írhattam, ahol Diurnus is publikált, és szerény nevem, egy napon, egy lapon jelenhetett meg vele.
Ezt senki nem veheti el tőlem, tőlünk!
Pali bácsi!
Bármennyire is szeretnék, a történelem nem őket fogja igazolni!

49. ekeke (látogató)
2009. 07. 22. 6:49

Én bizony KÖTELEZNÉM a blogírót hogy maradjon és folytassa.

Bár az a menekülési/visszavonulási hullám, amely a balliberálisokat láthatóan elérte, úgy látszik őt sem kíméli...
csak nyelje szépen amit (évtizedekig) főzött.Ő is.
És bizony készülhetnek: lesz ez még rosszabb is.

Mert az ország mostani állapotáért a bodorpálok(avarok,bolgárok stb.) is komoly felelősséggel tartoznak.
És még nagyon örülhetnek ha nem járnak úgy mint William Joyce( "Lord Haw Haw" ).

50. harunalrasid
2009. 07. 22. 7:37

na, értitek már, miért írtam a postot a jobbos kommnetelőkről?
ekeke az élő bizonyíték.

Pali bácsi, sajnálom. úgy vélem azonban, neked nem ezek ellen kell küzdened.
a lényeg az, hogy írsz továbbra is, okosan, szelíd szóval, mint mindíg.
ez a fórum ugyan szegényebb lesz nélküled, de az írásaidat megtaláljuk.

51. ekeke (látogató)
2009. 07. 22. 8:02

Re:#50("de az írásaidat megtaláljuk.")

Meg bizony. Majd valamilyen klubhálós rezervátumban...
Már ameddig-mert a biológia nagy úr, még állampárti "internacionalista" őskövületek
sem vonhatják ki magukat alóla.

És hamarabb szaván fogjuk mint gondolta, idézem:

"Valóban elfogult vagyok. Inkább mennék tönkre Gyurcsánnyal, mint virágoznék föl Orbánnal. "
( bodor pál-diurnus).

52. georgia41
2009. 07. 22. 8:09

51.-ik kommentelö mit is irhat ujat? Ràadàsul. aki épp miattad jött ide, szeretve iràsaid, régi baràtsàgra emlékezve. Ezutàn is olvaslak, e-mail pedig màr ment! Együttérzek Veled! Szelid, tiszta emberi hangok tartjàk fölöttünk az eget, örizni kell minden jo szot, a Tieddel együtt!

53. obsidian
2009. 07. 22. 8:11

igen, érték és szemét vegyesen özönlik
talán küzdeni kellene, hogy az érték kerüljön többségbe
nem szabad feladni

54. georgia41
2009. 07. 22. 8:15

Félreértés elkerülése végett, az 51 es komment becsuszott közben, és nem tölem.....:(

55. tarski
2009. 07. 22. 8:18

10.-re!

Wesz!

A Te kommentjeid időnként még elfogadhatóak, de itt azért sokan beszélgettek más stilusban, amit azért nem mindenki tud elviselni. Ő mindig tiszteletben tartotta mások személyiségét, amit viszont nem kapott meg őmaga. Itt van a lényeg! Tehát én megértem a Mestert, de ennek ellenére még reménykedem.

56. tarski
2009. 07. 22. 8:19

11.-re!

Trixi!

Én is gondolkodom rajta, hogy követni fogom a Mestert!

57. florant
2009. 07. 22. 8:20

Annyiszor megtapasztaltam, hogy minden fának nem szabad nekifutni az erdőben! Akinek pedig van energiája minden fának nekifutni, az tegye, és kell hagyni, hogy hőzöngjön. Egyszer úgy is rájön, hogy valamitől fáj a feje, és a kéregmintás homlokát fogja simogatni - későre. Kár lenne itthagyni azokat, akik rendszeresen olvassák a bejegyzéseket. Ritkán írok véleményt, de olvasom az írásokat. Nagyokat tudok mosolyogni a surmókon, akik egy csöppnyi ésszel, támadó jellegű véleményezéssel élnek. Nekik ez az életük, hát legyen az övék. Még egyszer írom: KÁR ELMENNI! (Ehelyről, Agyagfalváról)

58. erlauer
2009. 07. 22. 8:32

Rossz ötletnek tartom átadni a helyet a náciknak. Moderálnia alapvetően a bloggernek kell.

59. lehar
2009. 07. 22. 8:38

Megértem Bodor Pali bácsit, aki nem egy esetben nem az általa felvetett anomáliák miatt kapott elmarasztaló hozzászólásokat, de egyenesen emberi méltóságában bándották úgy, ahogy egy kocsmai "vitában" már a kés is előkerül. Rágalmazták, mocskolták felmenőivel együtt, ami ugye még akkor sem ildomos dolog, ha nézeteink nem azonosak.
Tiszta szívből remélem, hogy Diurnus, aki méltán nevezhető az újságírás Mesterének, elgondolkodik, és marad. Amennyiben mégis távozik erről a fórumról, a magam részéről bárhoza is menjen, továbbra is olvasni fogom, mint tettem azt akkor is, mikor az elektronikus sajtó még csak álom volt.

60. harunalrasid
2009. 07. 22. 9:01

ekeke:
te miért gyűlölöd ennyire diurnust?
ne szégyeld, ha van valami személyes okod, most add elő.
de ne gyere a fejedelmi többessel, ha lehet.

61. evianna
2009. 07. 22. 9:08

a nagy kérdés az, hogy a trollok hada nem zúdul-e át a klubhálóra is.

ha igen, akkor talán érdemesebb visszajönni, nem?
esetleg az ottani bejegyzések egy másolatát jelentetni itt meg, hozzászólások lehetősége nélkül - aki akarja, olvassa, aki csak hozzászólni akar, majd elszokik innen.

vagy ha valakinek olyan nagyon sok mondanivalója van, nyisson blogot arról a témáról (az ilyesmi úgyis egyre elterjedtebb): azt már minősíteni is lehet, meg törölni is: sőt, a szellemdús szerzőt akár ki is lehet tiltani.
csak megunják egyszer...!

szóval erlauerrel értek egyet: nem meghátrálni!
akár passaran, akár no passaran: nem jó az, ha nem a gondolatoké itt a tér!

62. ekeke (látogató)
2009. 07. 22. 9:12

"te miért gyűlölöd ennyire diurnust?"

Ha már rékérdeztél.
Volt a ceausescu-i időkben egy magyar nyelvü televíziós műsor.
Olyan volt amilyen, meg hetente egyszer, meg addig volt ameddig...de volt.
A román televízió magyar nyelvü adása.
Ugye nem kell mondanom, mit jelentett ez akkoriban a szerencsétlen erdélyi magyarságnak.

És bizony ennek az egésznek ki volt a főnöke? Hát a bodorpál. Amíg aztán
nem távozott TGM módjára..na hova? Nem Izraelbe,ahogyan logikus lett volna,á dehogy
Hanem Magyarországra.
Ahol szintén megmondóember lett, egészen az Orbán-gyűlöletig és gyurcsányi gyomorforgató nyalásokig.

Tudod, ebben a szimbólikusnak tekinthető történetben benne van a magyarság, és azon belül a szerencsétlen erdélyi magyarság minden nyomorúsága.
Nem (volt) elég a saját bajuk- ráadásul még a bodor pálok is vezették...

63. Sztanya Ferenc (látogató)
2009. 07. 22. 9:38

Bodor úr! Írásai hiányozni fognak.

64. trixi
2009. 07. 22. 10:04

tarski,
köszönöm!

Remélem sokan, nagyon sokan követni fognak, de azt akarom hinni, hogy MARAD!

Ha mégis úgy dönt. hogy megy, én vállalom, hogy az ott megjelenő napi blogját ide áthozom! Igaz egy ideig vezettem ott a fórumot, de ide átjöttem. Ha kell visszamegyek és felélesztem!
Remélem követtek! Előre is köszönöm!

65. Jobbos kommentelő (látogató)
2009. 07. 22. 10:13

Azért van abban valami különös, amikor a vérbalos újságírót a saját oldalához tartozó újság blogjáról üldözik el a vérjobbos kommentelők...
Bevallom, tökéletesen hidegen hagy, hogy mi lesz Diurnussal és hova megy - az ő dolga meg a tietek, a rajongóié. De ez itt az ő helye volt, amit módjában állt volna megvédeni, mégsem tette, és a NOL sem védte meg őt.

66. Jobbos kommentelő (látogató)
2009. 07. 22. 10:19

ekeke (62-esre):
Nem látom a történetedben, hogy mit is vétett Bodor Pál. Az volt a baj, hogy a Ceaucescu-érában szerkesztő volt a román tv-ben, vagy az, hogy lelépett? (Nem tudom, milyen volt az a műsor, amit szerkesztett. A lelépést meg érthetőnek tartom. Hogy itt aztán hova állt be és miket írt, az persze más kérdés.)

67. zili (látogató)
2009. 07. 22. 11:52

Kedves trixi!
Mocsok mindenütt (még a szentséges Ny.-on is) akad bőven! Miért pont itt ne lenne? Aztán hogy mi a mocsok? Ma csupán nézőpont kérdése, mivel nincs olyan kötelező zsinórmérték mint régebben pl. a Biblia, vagy a Sztálin összes. Ma "liberalizmus" leánykori nevén anarchia van! Akárhova mész ezt látod! Itt is! Elég az Orbán nevet itt megemliteni, és a hozzászólók egy részének stilusa olyanra vált, hogy bármely focihuligán megirigyelhetné. Csak az itt nem feltünő. Úgyhogy ha szabad javasolnom, ne pityeregj, hanem csináld tovább, ahogy szoktad.
Kedves tarski!
Szavakkal levadászni csak azt lehet, aki megfutamodik! Bodor Pál volt szives egyszer -persze csomagolva- leantiszemitázni, és nem érvelni. Szerintem az nem engem minősitett, hanem Őt. Pont úgy ahogy ha valaki lezsidózza kiváló publicistánkat, az a zsidózót minősiti. Ilyen egyszerű.

68. ekeke (látogató)
2009. 07. 22. 12:27

"Nem látom a történetedben, hogy mit is vétett Bodor Pál."

A saját szempontjából semmit. Ő is egyike volt , erdélyi változatban, a háború utáni
rákosi-gerő-farkas-révay -féle hullámon lovagolóknak .
Hivatalosan " kommunista-internacionalista volt" és ilyen minőségben vitte, társaival egyetemben az erdélyi magyarság bőrét a vásárra...
(lásd 1959-ben például cikkeivel támogatta a kolozsvári magyar Bolyai egyetem összevonását a Babes román egyetemmel).

1970-től 1979-ig a román rádió és televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője. Főmunkatársa az Előre című lapnak (ez a lap a romániai központi magyar nyelvű lap, a román kommunista párt magyroknak szánt napilapja volt.
Ebben a közegben amúgy a Securitatével való kapcsolattartás szinte teljességgel kizárt volt)

Majd mikor kezdett forró lenni a pite, 1984-ben települ át Magyarországra,
az aczéli védőernyő alá, ahol ott folytatta ahol abbahagyta.

Ahogy írtam:"Tudod, ebben a szimbólikusnak tekinthető történetben benne van a magyarság, és azon belül a szerencsétlen erdélyi magyarság minden nyomorúsága.
Nem (volt) elég a saját bajuk- ráadásul még a bodor pálok is vezették..."

69. tarski
2009. 07. 22. 12:37

67.-re!

Zili!

Bocsi, de nem ismerem a részleteket. De nagyon könnyű ám antiszemitának lenni úgy, hogy az ember nem is gondolná! Én nem állatom azt, hogy az vagy!

70. zili (látogató)
2009. 07. 22. 12:47

T.Tarski! Tudod ezzel a logikáddal az a baj -és ennek a tömeges alkalamazásával Mo.-on- hogy itt még Ben Gurionból is percek alatt antiszemitát csinálnának, Dayan tábornokból meg SS-t. És az ezzel az eszközzel dolgozó közepes, vagy gyenegébb képességű "értelmiségieket" egy percig nem érdekli, hogy milyen károkat okoznak az országnak és a zsidóságnak. Fő az egyéni érdek!

71. tarski
2009. 07. 22. 12:48

68.-ra!

Ekeke!

Imádom azt a fajta gondolkodásmódot, hogy aki a régi rendszerben élt és dolgozott, arról feltételezhető az, hogy komolyan együttmüködött a régi rendszerrel. Igen, mindenkinek együtt kellett müködni valamilyen formában C. úrral, vagy pedig félreállítják. Egy Diurnus kaliberű embernek is az akkori beosztásában meg kellett alkudni bizonyos mértékig. Mert ha nem, akkor nem tudott volna segíteni az akkori magyarságnak. Még annyit sem, mint amennyit segíthetett volna. Ezt a problémakört egyébként én is tárgyaltam egy genetikus példáján keresztül.

Tudod, ez az "írástudók felelőssége" cimű morális problémakörhöz tartozik. De ilyen meggondolás szerint akár Kopernikusz se foglalkozhatott volna a tudománnyal. Vagy Alfred Nobel sem, hiszen a dinamitot éppen emberek gyilkolászására alkalmazták. Senki sem választhatja meg azt a kort, hogy mikor szülessen, de a legnagyobb morális mocsárban is tisztességes maradhat - egy bizonyos határig. Nos, ezt a határt pedig Te itt és most nem tudod utólag kijelölni, ezt csak a Mester tudná megmondani.

További vitára készen állok!!!

Üdvözöl: Tarski.

72. tarski
2009. 07. 22. 12:53

70.-re!

Zili!

Nem értem! Én semmilyen gondolkodásmódról sem beszéltem. De olyan persze előfordulhat, hogy egy politikus tudattalanul is antiszemitává válik, pedig egyáltalán nem akart az lenni. Néha mond az ember olyanokat, amiket ha részleteiben elemez, akkor az antiszemitának tekinthető. Én erre gondoltam, nem másra!

73. ekeke (látogató)
2009. 07. 22. 13:21

"Igen, mindenkinek együtt kellett müködni valamilyen formában C. úrral, vagy pedig félreállítják. Egy Diurnus kaliberű embernek is az akkori beosztásában meg kellett alkudni bizonyos mértékig. Mert ha nem, akkor nem tudott volna segíteni az akkori magyarságnak."

Szegény tarski, megindító ez a naivitás..:P
Imádom az ilyen "feláldozta magát" meg "belülről bomlasztott/segített" c. forradalmi romantikát.
De ez az érvelés a nácikon sem segített.
A valóság ugyanis sajnos ennél sokkal drámaibb.
" C. úr" például 1965-1989 között uralkodott.
A bodor-féle generáció pedig lelkes nyelvcsapásokkal már 1950 után felsorakozott a kommunista konc mögé, mikor még "C.úr" a láthatáron sem volt.
Majd átállt 1984-ben ide mint "üldözött".
A többi már ismert.

Tudod mi a különbség az avar jános, bodor pál, lendvai paul, bolgár györgy( és napestig sorolhatnám) között?
Gyakorlatilag semmi.

74. trixi
2009. 07. 22. 13:37

szia Zili!
Ismét csak egyetértünk, mocsok mindenütt van!(Kérlek legalább Te ne vedd magadra!, mert nem ezt mondtam)

75. trixi
2009. 07. 22. 13:42

ekeke!

Ha mát mondasz valamit, a tényeket mond, de pontosan!
"Majd mikor kezdett forró lenni a pite, 1984-ben települ át Magyarországra," (Te írtad)

Nézz utána, Diurnus 1983-ban jött vissza Magyarországra! 1983.május 1-től a Magyar Nemzet munkatársa!

Hamár, akkor csak pontosan....mint a klasszikusokat.

76. ekeke (látogató)
2009. 07. 22. 15:34

"Nézz utána, Diurnus 1983-ban jött vissza Magyarországra! 1983.május 1-től a Magyar Nemzet munkatársa!
Hamár, akkor csak pontosan....mint a klasszikusokat."

Bár nem tudom, (számodra) mi a lényegi különbség...
De ha már ragaszkodsz a kínos pontossághoz, azért javaslom, nézz utána(sic) annak a mesének amivel bodorpál "áttelepült"..:P
Állitása szerint 1983-ban elöbb "gyógykezelésre" érkezett, majd -többször is- "vízumot hosszabított" a román követségen(!)...
A "hivatalos" áttelepülése csak ezek után történt.

Pl. ez a mese is jókedvü térdcsapkodásra késztetett számos, az akkori romániai viszonyokkal tisztában levő állampolgárt..:P

77. evalajos
2009. 07. 22. 15:57

Ekeke,

az Általad kommentált történetből kizárólag azokat emeled ki, amivel alátámaszthatod érthetetlen és elvakult gyűlöleted.
C. úr idejében magam is gyakran kijártam kis hazádba,(gondolom, te is átdzsaltál valamiért, különben honnan a nagyfokú tájékozottságod?) mert nagy volt a szükség. Ha féltünk valamitől, az az általad képviselt mentalitás volt...
(Ne vádolj, nem vagyok bozgor!) Első kézből vannak információim, továbbá olvastam Diurnus életművét, beszélgettem kortársaival (nem bozgorokkal is), egyetlen, a Tiédhez hasonló véleménnyel sem találkoztam. Az ítélkezés nem a Te dolgod, hanem az utókoré. Diurnusra akkor is emlékezni fognak, amikor én, te, már rég elenyészünk.
Hanem tudod, Te bajban leszel. Elvették a játékodat!

78. tarski
2009. 07. 22. 16:59

73.-ra!

Ekeke!

Az ilyen esetekben szoktam mondani azt, hogy ha annak idején is világosan láttad a C. féle diktatúrát, akkor miért nem szerveztél egy forradalmat és géppisztollyal a kézben tenmagad intézted volna el C. úrat. Nem tudsz reá válaszolni??? Nos, akkor én megmondom, hogy miért!!!

Azért, kedves Ekeke úr, mert Te is voltál olyan kedves, hogy sunyitottál, megalkudtál, bizonyos mértékben belesímultál az akkori rendbe, mert egyébként kitörik az aranyos nyakadat. Ha pedig volt akkor is már családod, akkor a gyermekeidet éhségre kárhoztattad volna, amit ugye, drága Ekeke úram Te sem nézted volna nagyon jó szemmel.

Akkor most elmondok én neked, kedves Ekeke úr egy dolgot, ami megtörtént. Székelyhidi Ágoston / Guszti / '56-ban résztvevő volt, és ezért nemigen kapott munkát. Ebben az áldatlan helyzetben Bényei József a helyi megyei lap főszerkeszttője adott lehetőséget arra, hogy a párt lapjába / ! / írhasson kultúrális jellegű cikkeket. Ezek után pedig Guszti elég rendes pénzt kapott. Volt persze más lehetősége is a keresetre, de maga ez a gesztus Bényei Jóska részéről, bizony sokat jelentett Gusztinak. Volt lehetősége írni!!! Tudod, hogy mit jelent ez egy vérbeli írónak???

Guszti ott volt Monoron, ott volt a Lakiteleki találkozón / ugye, tudod, miről beszélek? / és alapító tagja volt az MDF-nek. Bényeivel a barátságuk még most is tart, amikor pedig én is találkozom vele, sohasem dörgöli az orrom alá azt, hogy ugyanannak a lapnak írtam, voltam a belső munkatársa, amit akkor ő is kvázi kiszolgált.

C'est la vie! Drága Ekeke Barátom.

Szeretettel üdvözöl: Tarski.

79. Olvasó (látogató)
2009. 07. 22. 21:23

Kérem! Valaki világosítson fel!
Ez a drága született Erdélyi igaz Magyar miért nem a jobboldalt képviseli?
Hogyan fajzott el?

80. molaris (látogató)
2009. 07. 23. 7:34

A héten most kerültem gépközelbe, és meglepetésemre szolgált a poszt. Nem értem. Visszamentem az ominózus poszthoz, végigolvastam a kommenteket, ott is, itt is. Viszont nem találtam semmi rendkívülit.

Az, hogy a vélemények különbözők, teljesen normális. Egy- két elvakult szintén belefér 108 komment közé. Viszont, a kedves ballib szurkolóknak be kell látni: nagy darabon vége. És nem csak kis hazánkban. A neolib gazdasági modell megbukott, és ezt csak a mieink nem akarják belátni. Az a párt pedig, amelyik szocinak nevezi magát, nem vállalhatta volna fel azt, amit az utóbbi 7 évben műveltek.

Tessetek majd figyelni, és nem lázálmokat szőni 20%- os eredményről. 6- 6,5% reális. A baloldal új párt néven jelenik meg: Civil Mozgalom. Seres Máriáék eltapossák az MSZP- t. És jó is így. Ami pedig védhetetlen, azt veszni kell hagyni.
A MSZP és a SZDSZ, pedig védhetetlen és vállalhatatlan. Végzett munkájukkal érdemelték ki.

81. tarski
2009. 07. 23. 10:34

78.-ra!

Ekeke!

Kedves Barátom!

Azt gondoltam, hogy válaszolni fogsz a fent jelzett kommentemre. A nem válaszolást úgy vegyem, hogy mindenben egyetértettél velem???

Még annyit, hogy a 78.-as kommentemben leírtakat természetesen ellenőrizheted, bár nyugodt lehetsz, hogy ÉN senkit sem verek át, szemben Viktorommal!!! Még nicknév alatt sem, mert Én adok magamra!!!

Szeretettel üdvözöl: tarski.

82. molaris (látogató)
2009. 07. 23. 15:48

"tarski" és "ekeke"!

Bár nem vall úri modorra, de bele vau- vauznék egy kicsit.
Utólag, a túlélő mindent meg tud magyarázni. A pillanat hőse, így, kissé később, már lehet a bűn eredője is. Azt, hogy minden materialista tanítás ellenére, létezik és való a szakrális világ, onnan tudjuk, hogy az Antifasiszták és Ellenállók Szövetsége a kor előrehaladtával sem igen veszített tagságából. Anno, 79- 80 táján, egy este Pali Bátyánkkal, olyan vala, mint amikor a fülledt délután után, hűvös estében kinyitod az ablakot. Azóta kiderült, hogy a fél párttagság ásta az árkot, hogy végre szabadok legyünk.

Az én bajom pont ez Diurnussal! Ő, ma is ugyanazt mondja. Nem tanult.
Többen megvádolták, hogy köpönyegforgató, nincs igazuk, de ez nem biztos, hogy előny Diurnus szempontjából. Akkoriban elképzelhetetlen volt az, ami végül is megtörtént. Amit nem értek, hogy akkor miért nem Thürmerékkel, a zászló továbbvivőivel van.
Mert ezek, itt, már rég nem szocik, rég nem magyarok.
Persze a nosztalgia a nagy úr. Mint ahogy Ő maga is megírta néhány poszttal ezelőtt.

83. Johnny B. (látogató)
2009. 07. 23. 20:01

A Facebookról keveredtem ma ide; ott is híre ment ennek a távozásnak. Tisztelője vagyok Diurnusnak, de távolról sem kritikátlan rajongója.Gyakran egyáltalán nem értettem vele egyet az utóbbi években. Olvasni viszont szerettem. De itt most nem erről van szó. Arról van szó, amiről senki sem beszél, s mégis fokozatosan mindent elural: a jobboldal (pontosabban a "jobboldal" címét bitorló ideológiai katyvasz) lassan totális kontrollja -- mit kontrollja, terrorja! - a nyilvánosság terei fölött, a neten, a sajtóban és lassacskán az utcán, ahol már a metrón Népszabadságot olvasni is problémákat okozhat, hogy más típusú "ideologikus" inzultusokról ne is beszéljek.
Én ezt a folyamatot évekkel ezelőtt átéltem különböző internetes vitafórumokon, amelyek közül többnek is lelkes résztvevője voltam - mindösszesen 4-5 évig - aztán mélységesen elegem lett, némileg úgy , mint itt most Diurnusnak. A módszer ott is pontosan ugyanez volt, szóról szóra, ahogy evianna írta fentebb: "kilőni"", ellehetetleníteni a "nagyvadakat", a verbális erőszaknak, mocskolódásnak és vitára nem méltó ostobaságoknak olyan áradatával, amely egyszerűen elfáraszt, elkedvetlenít, elszomorít. Sorra távoztak a legokosabbak, legműveltebbek, legtájékozottabbak, akikkel érdemes volt szót váltani, akiket érdemes volt olvasni, tanulni tőlük (távoztam magam is, hiszen nem volt már miért olvasni-írni), és özönlöttek a helyükre a barbárok, a militáns ostobák, egyetlen, magyarkodó, sovén, előbb ortodox módon Fidesz-párti, majd azon is túllépő "mindset", gondolkodásmód. Ma már nem írok semmiféle fórumba, de még most is kapok egy-egy gyűlölettel teli "hate mailt", mert ezek a derék emberek persze meg is találtak. Elképesztő hogy most a "blogoszférában" , és azon belül is épp a nolblogon most ugyanezt látom végbemenni.
Ebben is igaza van eviannának: "hamarosan a sötétség".

84. trixi
2009. 07. 24. 9:39

Nálad a pont!
Én is ezt mondom..

85. Gigi
2009. 07. 27. 14:17

Nem olvastam a kommenteket, de meg merem kockáztatni, hogy nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a Nolblog nagyot veszített ezzel. Nélküled a Nolblog nem lesz már ugyanaz, kedves Diurnus. :((

86. Diurnus (látogató)
2009. 07. 27. 16:50

Valószínűleg ma este (holnap reggel) jelenik meg a Klubhálón a véleményem arról, h. "szerző moderálja a hozzászólóit". Az írás utolsó részében válaszolok ekeke bizarr szövegére a bukarestsi magyar TV-műsorról, és válaszáról Harun al Rasidnak.
Igen sok e 85 levél közül annyira jól esett, hogy tervezett majdani sajtóregényemben már kinéztem a helyét. Ölelem az egész, kedves társaságot. Trixi szervezi augusztus második felére a (holnapi) születésnapom kollektív "megülését" 8-10 nolblogos baráttal, valahol egy feketekávé (vagy más) mellett. Szeretettel Bodor Pál.

87. bo-56
2009. 07. 27. 18:06

Ha szabad egy a törzstől távolabb eső hajszálgyökérnek is kérni: ne hátráljon meg, kedves Diurnus! Szükségünk van a fényre, amit levelei juttatnak ide a mélybe.

88. trixi
2009. 07. 27. 20:52

Hű, ez nagyon szép és kedves volt bo!

89. harunalrasid
2009. 07. 27. 21:26

molaris, molaris...
azért olyan megnyugtató ez, hogy olyan biztosan minősíti diurnust...
meg a többieket, itt, meg ott.
jó neki.ő még magyar.
nagyon, mélyen, valóban.
csak a munkássága, az, valahogy nem található sehol...

90. ReTRo
2009. 07. 27. 22:25

Jöttem.
Hátha...
Majd még jövök.
Hátha...
Nem adom fel.

91. trixi
2009. 07. 27. 23:20

Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál! :)))

92. tauceti (látogató)
2009. 07. 28. 18:46

Kedves Diurnus!

Amúgy Isten éltessen sokáig!

Tauceti

93. Gigi
2009. 07. 28. 23:20

Csatlakozom Retróhoz.

Erről pedig eszembe jutott, hogy rendezhetnénk valamiféle virtuális szimpátiatüntetést Diurnus mellett. Azt nem tudom, hogyan, de ha egyetértetek, aki okosabb, mint én, igazán adhatna ötletet.

94. Gigi
2009. 07. 28. 23:22

Egy ötletem van: adok erre az írásra egy pirospontot. Aki gondolja, csatlakozzon!

95. kikke (látogató)
2009. 07. 29. 7:30

Az online média azoknak kedvez, akiknek mérhetetlen sok ideje van fecsegni. Ha ez rosszindulattal is társul, máris van valami, ami köré érdekközösségek épülhetnek (időlegesen, aztán ha elfogy az áldozat, egymás torkának ugranak). Köze nincs ennek a virtuális állatfajnak a politikai hovatartozáshoz, a suttyók pártállástól függetlenül mocskolják azt akit többnek éreznek maguknál. Aki valós életet él, annak nincs ideje arra, hogy a magáról alkotott képet építgesse, a nem kívánatos vélemények törlésével nyesegetve ego-bonsai fácskáját... Emiatt senki ne keseredjen el, mint ahogy lehet kapcsolatépítő helyekre való regisztrálás helyett saját domainje és weboldala mindenkinek, ugyanúgy lehetséges a jól bevált papírsajtót folytatni az interneten is, ahogy kell, szemétkosárral, szerkesztőséggel, tulajdonjogokkal, macskával, karosszékkel, reggeli kávéval...

96. ReTRo
2009. 07. 31. 22:33

Próbálkoztam...

97. Nasztanovics
2009. 08. 06. 16:00

Kérlek maradj, és próbáljunk kialakítani egy vita, párbeszéd kultúrát.
Picit itt is tükröződik az ország lelkivilága, és az értelmesebbek maradnak és folytatják.
Köszi

98. Nasztanovics
2009. 08. 06. 16:01

Egyébként kollégák voltunk a lapkiadóban, Pallasban
Szerettem tördelni a cikkeidet

99. ReTRo
2009. 08. 09. 23:13

Még mindig nincs új...

100. Urz78
2009. 08. 10. 6:00

Nyílván nem én leszek az, aki visszatartok egy embert a saját döntésétől. Ha le lelépsz, mert eldöntötted, akkor lelépsz. És mondjad mán, ugye most nagyon sajnálod magadat?

Ha a te írásaid merő briliantéria, kicsiszolt tökély , ha a gondolatmeneted magos és fennkölt, ez erkölcsrended hótiszta, a bátorságod a hős lovagéval vetekedő - nos, akkor mitől félsz?

Emlékszel Koszoltányira, Karinthyra? Olyan korban IS beszéltek, hallatták a szavukat, amihez a mai - bármennyire is sötét korban élünk - nemigen fogható. Beszéltek és írtak, megtartva magukat emberként az embertelenségben, amikor körülöttük már mindenki - vagy majdnem mindenki - állattá avanzsált, elfelejtvén, hogy Embernek született.

A Ige, a Tiszta szó, a gondolatok mindig tért követelnek maguknak. Ha sárral dobálózók közé állsz, te is sáros lehetsz. De hát, kedves D., a blogod magad moderálhatod, nemdebár? Aki sárral dobálózik, azt ignoráld. Így kell azt a való életben is, azt mondják. Ha visszamenekülsz egy elefántcsonttoronyba, azzal maganak és másoknak sem használsz. Nekünk viszont nagyon kell(ene) a Jó szó, az Ige, a fény a Lámpásodból (ha van még benne olaj), nekünk nagyon jó volna, ha tudhatnánk, hogy a legnagyobb eszement embertelenség idején is maradtak Igazak.

Igazak, akik őrzik a lángot, a szót, az Igét, az Eszmét. Igazak, akik nem félnek, és akikkel együvé kapaszkodva többek és erősebbek lehetünk.
Azt mondják, hogy minden kis világossággal kiszorítasz a sötétségből valamennyit.

A te döntésed. Béke veled.

101. ReTRo
2009. 08. 24. 18:53

Pali bácsi, meg volt az egy hónap... az már majdnem olyan, mint az örökre. Most már ideje lenne visszajönnöd.

102. evalajos
2009. 08. 26. 18:24

Igen, visszavárjuk!!!

103. trixi
2009. 08. 26. 22:14

Lassan lejár a türelmi idő!
Itt az ősz,indul a tanulás-tanítás, csak a tanár késik... :))))

104. tauceti (látogató)
2009. 08. 27. 8:54

Aki Diurnusra vár, rossz úton jár. Minek várni, ha utána is lehet menni?

Például: www.irodalmijelen.hu/?q=node/3079
Méginkább: www.klubhalo.hu (Tessék a tetején a "Diurnus ikon"-ra kattintani.)

Diurnus nem veszett el, csak elköltözött.

Két kattintással utolérhető az utolérhetetlen.

105. evalajos
2009. 08. 27. 12:21

Ezt mind tudjuk, utána is mentünk, írogatunk, is, de itt lenne az igazi, innen hiányzik!!!!!Jöjjön vissza, mert billeg az asztal lába...:)

106. trixi
2009. 08. 27. 15:44

Köszönöm, hogy kietted! Ugyan egy páran tudjuk hol találjuk, mentünk is vele, de sokan nem tudják hol keressék!

Innen is nagyon hiányzik! Sokat vesztett az újság, de még többet az olvasó!

107. demo (látogató)
2009. 09. 12. 22:39

Ekeke!

Te időnként kocsobur néven is írsz!
Nem helyes, mert ez a taktika főleg a szélsőjobbos kommentelőkre jellemző, hogy különböző nick neveken többnek látassanak.
De névtől függetlenül, rosszindulatú és furcsa mődon igen tájékozottnak tűnő kommentjeiddel rosszat sejtetsz. Túl sok energiát fektetsz mások lejáratásában, természetesen elferdítve a tényeket. Ez itt szerintem nem jön be!
Máshol próbálkozz!
Pali bácsi, fel a fejjel, visszajvárunk.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.