Diurnus naplója

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

 

Ha sok életem lenne, az egyiket rászánnám a média-hamisítások begyűjtésére az egész világon, persze, tudományos médiatörténeti és médiaetikai kutatóintézet segítségével. Először a világtörténelmi szerepet játszó eseteket nyomoznám végig. Azt tehát, hogy kinek az érdeke volt, ki fizethetett érte, kit vett meg, ki szolgáltatta az anyagot hozzá, kipukkant-e végül, lelepleződött-e, volt-e következménye s mekkora, és így tovább.


A legnagyobbakkal kezdeném, amelyek rendszerint nem média-teremtette események voltak, sőt. Tudjuk, ugye, hogy a történelem pletykatáraiban még az amerikai flottára hadüzenet nélkül Pearl Harbour-nál irtózatos csapást mérő japán légitámadásról is olyan hírek keringtek, hogy mivel ezzel sikerült az USA-t végül beprovokálni a második világháborúba, amivel Roosevelt elnök nagyon is egyetértett - ki tudja, mi rejtőzött-rejtőzik e mögött. Vajon az amerikai média megengedett-e magának ironikus célzásokat erre. 1996-ban, egy rövid amerikai utazásomon is hallottam ezt az inszinuációt.


A legborzasztóbbak mégis a Katyn-i tömegsírok. 1943-ban, Szmolenszk térségében, egy Katyn nevű falu határában a német csapatok tömegsírokra bukkantak. Föltárták ezeket, és kiderült, hogy négyezer-száz, jobbára tarkón lőtt lengyel tisztet temettek oda. Minden jel arra vallott, hogy 1939-ben, amikor a szovjet csapatok keletről benyomultak Lengyelországba (a Molotov-Ribbentropp paktum Lengyelország felosztására vonatkozó egyezsége alapján), foglyuk ejtették ezeket a tiszteket, majd barbárul, minden nemzetközi előírásra fittyet hányva, agyonlőtték őket.


Én tizenhárom-tizennégy éves kölyök voltam, amikor a remek kivitelezésű német „háborús” képeslap, a Signal gazdagon illusztrálva beszámolt erről. Tudtam, magyar szakértő is részt vett a leletek hiteles minősítésében. Barátaim borzadva olvasták, bámulták, s én toporzékolva tiltakoztam az ellen, hogy ezt a szovjetek művelték volna. A Szovjetunió 1946-ban a háborús bűnökről ítélkező nürnbergi törvényszék elé is vitte a Katyn-i vádat, de megbukott vele. ’46-ban erről nem is szereztem tudomást.


Számos hasonló, nagy horderejű esemény elhallgatásával, előjeleinek megfordításával, a tények ferdítésével, meghamisításával sokféle szerepet eljátszhat, s el is játszott a média. Emberileg az a legpokolibb ebben, hogy ennek mindig voltak ártatlan, jóhiszemű cinkosai a sajtóban is - sokan vagyunk, akik mindenkori politikai beállítottságunknak megfelelő értelmezést könnyebben, mert szívesebben hisszük el.

 

 

 

 

(Korábbi naplóbejegyzéseim itt, a Klubhálón olvashatók.)

www.klubhalo.hu

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 20 komment érkezett ()

1. kava
2009. 07. 15. 20:20

.

2. néma (látogató)
2009. 07. 15. 22:32

Kassa bombázása! Jaj!
Csak elne kezdjem magyarázni:(((

3. lord
2009. 07. 16. 9:00

Az, ami egykor egyértelműen a hitleri propaganda érdeke volt – a katyini mészárlás - , mára felkapott politikai téma lett. Akárcsak Lengyelország keleti részének szovjet megszállása. Mintha az nem lett volna érdeke az antifasiszta erőknek, hogy a Szovjetunió határai minél nyugatabbra helyezkedjenek el, egy német támadás esetén.
Tartok tőle kedves Diurnus, bármennyi életed is lenne, kezdetben nem a média hamisításokkal foglalkoznál. Azokra az ember – úgy-ahogy - csak a későbbi életszakaszában jön rá és ismeri fel. Életszakaszunk kezdeti időszakában, azt hisszük, hogy majd mi aztán megváltjuk a világot...
Ezt használja ki a politika ma, a fiatalabb generációnknál.

4. Diurnus (látogató)
2009. 07. 16. 11:12

Csak Jani83-nak. Egy 13-14 éves fiúcska 1944-ben "elvakult bolsi"?!
'44 decemberében a nyilasok megölték (az előneveit csak a Te kedvedért írom le) lécfalvi, sepsizaláni, gidófalvi, márkosfalvi Bodor Pál nagyapámat, a Siesta szanatórium alapítóját (Kékgolyó u., Budán: ott most az Onkológiai Intézet működik), a székely akház törzsbéli székely primort, aki Trianon után a marosvásárhelyi, híres Színpártoló Egyesület alapítója és elnöke volt, és legfőbb mecénása. Az erdélyi magyar sajtó, amikor arra kényszerült a húszas évek második felében, hogy elhagyja Erdélyt, vezércikkekben búcsúztatta.
Még azt se veszed észre, hogy mai fejemmel miért írtam ezt meg? Hogy szomorúan mosolygok azon a kisfiún? Miért vagy olyan közönséges, olyan beszűkült, olyan durva?
Még mindig nem vetted észre, hogy aki kicsit is ad magára, nem a Te nyelvezetedet használja? Gondolod, hogy nem vehetném elő összes közleményedet, és nem taníthatnálak istenesen móresre -- még stilisztikailag is? Borzasztóan történelmietlen a gondolkodásod. Nagyapámat félig agyonverték, majd agyönlőtték a nyilasok; apámat, az I. világháború gazdagon kitüntetett magyar századparancsnok főhadnagyát a román jobboldali diktatúra kőbányába küldi kényszermunkára, majd haditörvényszék elé állítja, "partizánszervezés" vádjával. Mit gondolsz, milyen más orientáció sugallhatott volna reményt nekünk? A baloldalin kívül? Nagyanyámat a Kékgolyó utcai lakásán második rákműtéte után, morfium alatt -- nagyapám eltűnése, a vásárhelyi kadétiskolát végzett Pál nagybátyám eltűnése után (aki megkerült és visszament a SUA-ba) -- egy nyilas "járőr" az ágyában lőtte agyon. Véres hálóingében a szemközti Siesta szanatórium parkjában földelték el, koporsója sem volt. Nagyanyám a Vígszínház színésznőjeként kezdte pályafutását. Nem lehet, hogy jani83 fütyüljön mindarra, amiről fogalma sincs, s azt tételezze föl, hogy eleve mindenki gazember volt, aki nem Hitlernek meg Szálasinak drukkolt! Tanulj, az Istenért, egy kis történelmet, egy csepp eszmetörténetet, gondold át, hogy mi a morális, mi az emberi jóérzés. Pökhendien nyilatkozol rólam, noha persze sosem volt a kezedben A kíváncsiság mestersége c. esszékötem az újságírásról (három kiadása volt), valamelyik regényem, Az olvasás ihlete c. esszékötetem -- remélem, a te szájadíze szerint gondolkodó politikusok nem oly primitíven hebehurgyák és tudatlanok, mint Te.
Teljesen elpazarolt idő ez.
A mai naptól a Te hozzászólásaidat sem olvasom el, amiként már van néhány ilyesfajta szerző, aki nem érdekel. Rajtuk kívül sokaknak nem válaszolok többé, mert semmi értelme. (Csak zárójelben: én náluk jobban tudom, hogy milyen vétkei, súlyos fogyatékosságai vannak a baloldalnak. Amióta visszatértem ide, azaz Magyarországra, jó 26 éve, nem lettem tagja egyik baloldali pártnak sem.)
Válaszod végén "lezsidózol". Erre most nem reagálok. Remélem, sikerül még megírnom tervezett regényemet, abban erre is alapos választ kapsz.

5. zili (látogató)
2009. 07. 16. 12:36

Ez a téma nagyon aktuális! Az egész "történelem" egyetlen hazugsághalmaz. "A történelmet a győztesek irják." mondás azt is közli, hogy a "hivatalos" történelmet nagyon nagy fenntartásokkal kell kezelni!
Ha már jani83 eleresztette magát: a zsidósággal kapcsolatos (beleértve a holokausztot, melyet mi az iskolában még az érthetőbb magyar "zsidóüldözések" kifejezés alatt tanultuk) történelmi tényeket a legbecsületesebb megközelitésben az izraeli források adják meg (pl. a Yad Vasem, vagy a kiadott izraeli eredetü dokumentumok, könyvek). Ugyancsak nagyon megbizhatóak a tragédiát túlélő VALLÁSOS zsidóság adatai. A zsidó értelmiség, az más tészta, ott már megjelenik az üzlet (ösztöndijak, könyvkiadás lehetősége, stb. stb.) Mert hogy lehet az, hogy XII.Piusz Pápát az egekbe magasztalja Golda Meir, és Róma zsidó közösségének főrabbija, mig manapság illik alaposan mocskolni? Hát úgy, hogy a KGB Hruscsov idejében (1963.-ban) elinditott egy lejárató kampányt, és a piszkos munkát a jól megfizetett Ny. Európai "értelmiség végezte el! Igy született Moszkvában (!!) a Helytartó, melyet kiadtak egy érettségizni sem képes német stróman neve alatt, és azóta a "művelt" értelmiség ezeket a "tényeket" szajkózza.
Lehetne folytatni a mocsokhalmazt, de minek? Igaza van Diornusnak! Ez a manipuláció befolyásolja a világ sorsát, és mi magyarok vagyunk a leghülyébbek, hogy nem használjuk úgy, mint pl. a románok.

6. lord
2009. 07. 16. 14:23

5-re
Diurnusnak:
Tartok tőle, hogy felesleges volt exkuzálni magad. Az illetőnek teljesen mindegy a Te felmenőid élete. A lényeg, hogy mocskolódhasson és zsidózhasson. Szomorú.
Javaslom, máskor ne strapáld és főleg ne idegesítsd magad az ilyen hozzászólásnál.
Egyszerűen: töröld ki !..

7. evalajos
2009. 07. 16. 15:23

Kedves Diurnus!

"Rákattintottam" jani83-ra és - minő meglepetés - "Ez a fájl nem publikus" felirat jelent meg. (Ellenpróba: a többi hozzászólóé igen!), tehát egy olyan emberre pazarolod magad, aki véleményének ezt az egy sorát sem vállalja.
Úgy látszik, Diurnus felülete az a hely - tace pao - ahol hetente egyszer-kétszer az összes frusztrált lükeagy - önálló vélemény híján - idepotyogtatja, amit a héten tanult.
A továbbiakban nem reagálnak, ellenben benéznek még a közeljövőben - talán más néven, de ugyanilyen alantas, undok, alattomos módon.
Valaki elmagyarázhatná nekik - Le style, c'est l'homme - és a véleményét (mely szabad!) megértenénk, ha nem bugris módján hozná tudomásunkra.
Az az érzésem, írásod hiába való. Ismerlek, nem adod fel a reményt, hogy meggyőzd a másik felet - no nem arról, hogy nincs igaza - hanem arról, hogy meglelnéd azt a gondolkodó embert, akihez szólhatsz. Nehéz ügy, mert
folyik az ( minél feketébb) ördögnek a falra való pingálása, a felületesen gondolkodó emberek tüzelése, farkasmosollyal-sulykolással - mint tudjuk, ez már bevált a tegnapi és kicsit távolabbi történelmünk során, - ajaj, de mennyire!
Mondanám, hogy rá se ránts!! De ezek az arctalanok, akik "hőn" tartják a gyűlöletet...mert akinek közlendője van, az nem süllyed le verbálisan, nem zsidóz, valamelyes tisztelettel bánik a Szóval és az Emberrel...
Tudod, végül is sajnálom jani83-at: ha elvennék tőle a gyűlöletet, mi maradna belőle? Csak egy "elvakult" senki...

8. medve1942 (látogató)
2009. 07. 16. 15:35

"a KGB Hruscsov idejében (1963.-ban) elinditott egy lejárató kampányt, és a piszkos munkát a jól megfizetett Ny. Európai "értelmiség végezte el! Igy született Moszkvában (!!) a Helytartó, melyet kiadtak egy érettségizni sem képes német stróman neve alatt, és azóta a "művelt" értelmiség ezeket a "tényeket" szajkózza." - olvasom zilinél.
Hát, lehet, hogy Rolf Hochhuth a háborús körülmények közt nem érettségizett, ,mert kiadói könyvelőként írta A helytartót, de már 1961-ben, ekkor adta be könyvkéziratként, 1963 a színpadi bemutató, Hogy Hruscsovnak mi baja volt a pápával, azt nem tudom, én úgy emlékszem, el is küldte Rómába a vejét, Adzsubejt haverkodni. Hochhuth viszont később "nagy csalódást" okozott a német bal? oldalnak (inkább túlzott hololihegőknek mondanám őket), mert kifejezetten a véelmébe vette Irvonget.,

9. zili (látogató)
2009. 07. 16. 15:43

T.Medve 1942. A történetet Thoug egyik blogjára feltettem pontos nevekkel, évszámokkal, idézetekkel. Most nem vagyok az irodalom közelében. A történetet egy elszólással Andropov is elismerte!

10. Virág elvtárs s.k.
2009. 07. 16. 15:49

Én nem minősítenék egy 13-14 éves kisfiút, de hogy azóta sem jött meg az esze.........

Virág elvtárs
s.k.

11. zili (látogató)
2009. 07. 16. 16:09

T. Virág et! Én sem értek egyet sok mindenben Diurnussal, még egyszer tapintatos kifejezésekkel le is antiszemitázott, de be kellene vezetni, hogy tiszteletben tartjuk a másik bármily "őrült" véleményét is azzal, hogy nem személyeskedünk!

12. evalajos
2009. 07. 16. 16:17

Virág elvtárs! Hát... Kicsit sárga vagy, kicsit savanyú, ...és sajnos, a miénk!!!

13. medve1942 (látogató)
2009. 07. 16. 16:18

Kedves Zili, 1961 és 66 közt végeztem el a német szakot, Hochhuth akkor eléggé benne volt a levegőben az egész törénelmi dokumentumdrámával mint műfajjal együtt. Merőben szakmailag érdekel, mit lehet erről tudni. Az internetes német Hochhuth-irodalomban nem láttam utalást erre, inkább arra, hogy részben Svájcban él, rengeteg mindent írt, Wajda vagy Costa-Gavras egyaránt megfilmesítette és foglalkozott a németországi (terrorszándékú) bombázásokkal is.
Egyébként ha hinni lehet a német Hitler-irodalomnak, Adolf Hiedler a győztes háború után a katolikus papság kérdését akarta véglegesen megoldani, gondolom, a pápának ez okozhatta az igazi fejtörést.
Ami a hamisításokat illeti: a fél világtörténelem olyan, mint a vízilabda, a fontosabb része a víz alatt zajlik. A hatyini (no jó, Katyn) tarkónlövések megítélése nem igazán erkölcsi kérdés. A NKVD teljes joggal látott legalébb olyan elszánt ellenségeket a lengyel tisztelkben, mint a németek. Naná, hogy lelőtték őket. Még hogy partizánkodhassanak az erdőkben a győztes háború után (ahogy tették is azok, akik kimaradtak a katyni vérengzésből). Mindenesetre naivság volt azt hinni, hogy ha a németektől frissen kapott fegyverek és golyókat használják, nem lehet a sebek elhelyezkeséből rájönni, kik voltak a végrehajtók.

14. zili (látogató)
2009. 07. 16. 16:35

14.-re
T.medve 1942.!
Ne haragudj, de mégegyszer nem tudom fejből bemásolni! De ha megnézed Though julis 7.-i bloggját (Szeretet az igazságban) a 9., 10.-es pontban leirtam a XII.Pius storit, úgy ahogy én ismerem, beleértve a Helytartót is! Ha az évszám pontatlan, bocs, de a többi adat alapján a valóságtartalmat ki tudod bogozni.
Még egy: az "iró" orosz pénzen 3 hónapot töltött Rómában "kutatásaival, püspökökkel készitett interjuival (mintha a Vatikánba az utcáról be lehetne menni, a püspökök meg arról hiresek, hogy az első jöttmentnek kipakolják a szennyest) Az "anyagot" a román titkosszolgálat által beépitett három román pap szolgáltatta.

15. zili (látogató)
2009. 07. 16. 16:39

14.re!
Ez a kitől kaptuk a fegyvert érdekes ügy! Tudtad, hogy Nasszer a szocialista Csehszlovákiától kapott puskákkal végeztette ki az egyiptomi kommunistákat?

16. Muhipusztai (látogató)
2009. 07. 16. 18:20

Diurnus!
Figyelmesen olvastam írásodat. A cím a jó. A politikai hamisítások elnevezése a helyes. A sajtó, mindig valamely politikai irányzat szolgálatában áll. (Még ha függetlennek is nevezi magát)
De maradjunk a katyni - erdei tömegsíroknál. A II. Világháborút én is megéltem. Olvastam a nagy leleplezést, azaz azt, hogy a németek feltárták a sírokat, s milyen bizonyítékokat találtak arra, hogy azt a szovjetek tették azt. Pl. Valamennyien tisztek voltak az áldozatok, zsebükben maradtak az irataik, erre ez a bizonyíték. Meg zsoldkönyvek, fényképek és pénzek. Mind tarkólövés. De egyetlen egy töltényhüvelyt sem találtak.
De a háború után, megfordult a helyzet a tudósításokban. Nem a szovjetek, hanem a németetek voltak a tettesek.
Azóta, kétszer jártam Lengyelországban. Mindkét alkalommal a németeket gyanúsították a lengyel emberek a tett elkövetésével. De tavaly, voltam egy klubban, ahol egy lengyel tartott előadást. Egy nagykövetségi tisztviselő. Ő határozottan állította, hogy a szovjetek tették azt, s nem a németek. (Fordult a politika.)
Gondolkodtam. A lengyelek egyformán utált(j)ák a németeket, meg az oroszokat. Erre alapos történelmi okaik vannak. Hiszen a németek, meg az oroszok négyszer osztották fel maguk közt a lengyelek országát.
Sztálin sem szerette a lengyeleket. (Kiket szeretett egyáltalán?) Hitler meg mérhetetlenül gyűlölte őket. Két okból is. Az egyik ok, maga a danzígi korridor volt. A másik, ennél súlyosabb. A lengyel vér a történelem során, alaposan belerondított a fajtiszta porosz - német vérbe. ezzel elszlávosította a porosz nemesi vért. Sok porosz név végződött a lengyeles "vitsz" képzővel.
S sem Sztálinnak, sem Hitlernek, nem voltak gátlásaik, ha tömeges megtorlásról kellett dönteni.
Egyvalami azért zavart a történtek feltárása során. Az, hogy az oroszok nem voltak annyira precízek, szervezettek és körültekintőek, ha kivégzésről volt szó, mint a németek. Pl ne maradjon egy töltényhüvely sem a tetthelyen. Meg a pénz és az értékek. Ezek is a meggyilkoltak zsebében maradtak. (Orosz gyilkosok hasznosítani tudták volna zloty-t a németek nem.)
A fentiek alapján hajlok arra, hogy a németek tették, de ebben nem vagyok biztos. És nem lehet biztos benne a világ közvéleménye sem. Az igazat nem fogja a világ hitelesen megtudni.

17. medve1942
2009. 07. 16. 19:47

Megnéztem a Hochhuth-témakört, kiegészítve a pápával és holokauszttal. A dolog elsősorban Pacepa Vörös horizontjára alapszik, és az azért nem teljesen kóser forrás. Mindenestre az biztos, hogy Hochhuth egyfajta irodalmi krakéler volt, pápába, miniszterelnökbe, Churchillbe egyaránt belekötött, és végül félig-meddig emigrált Svájcba. De számos díjjal kitüntetett, jelentős írónak számít a németeknél, XII. Pius meg egyelőre még nem boldog. Azzal Hochhuth se vádolta, hogy uszította volna Hitlert, míg a kreuz.net ezzel vádolja Hochhuthot. A pápa, úgy tűnik, a "nem-árja keresztények" érdekében szólalt fel bizonyos mértékig, amennyire ajánlatosnak találta. "Az Úr választott népének" megmentését rábízta az Úrra. Ezért egyébként nem is lehet igazán elítélni.

18. kopacsi
2009. 07. 16. 22:38

Ne erölködjetek. Azóta már az oroszok is kénytelenek voltak elismerni, hogy a Katyinban a lengyel tiszteket Ők végezték k., . Nomeg azt is, hogy akik tudtak róla, mint pl. Wallenberg is, Sztálin külön parancsára, el kellett tenni láb alól.

19. kopacsi
2009. 07. 16. 22:41

probanaplo.nolblog.hu/archives/2008/08/29/91323/

Wallenberg, Katyin utolsó áldozata

20. molaris (látogató)
2009. 07. 17. 11:07

Kedves Diurnus!

Egyszerűbb feladat azt összegyűjteni, amikor a színtiszta igazságot tárták elénk. Nagyon kevés a kivétel, hogy némi manipulációt ne lehetne tetten érni. Az időbeli távlatok lassan lekopaszítják ezeket, és kibontakozik egy új történet, amely egyrészt a valóság, másrészt az akkori érdekszféra ügyködése.
Erre szép példa volt amikor Búzás Tanár Úr bement az osztályba, és közölte:"Fiúk, a történelem könyvből a 17. oldaltól a 24.- ig tépjétek ki a lapokat. A II. Világ Háborút nem Sztálin elvtárs nyerte meg."
Ez viszonylag gyorsan kiderült, de vannak bonyolultabb játszmák, és messzire hatóbbak is. Sok olyan történelmi kérdés van, amiről ma sem célszerű értekezni. Nem is teszem.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.