Nem illik üres fejjel leülni írni. Pedig bizony üres lenne, ha buta
indulat töltené meg. ’43-ban Temesváron piarista diák voltam, román
osztálytársammal lófráltunk hazafelé a Püspök-úton, tán tizenhárom
évesek lehettünk, fejünkön sulink kék egyensapkája, már elhagytuk
barátunk, Győri Péterék házát (Péter az izraeli légi /tengeri?/ flotta
főtisztje lett), már a Rozália utca sarkánál jártunk (a házban később
az Akadémia műhelye is működött).
Abban melózott másik kollégánk, Belgrader Misi, miután visszatért több
évi fegyenc-munkából a Duna-Csatornáról, elítélték, mert olvasni járt
az angolkönyvtárba; de azután etnográfiát végzett, Németországban
doktorált, Karlsruheban az Etnográfiai Lexikon munkatársa lett, s mert
csak ő tudott magyarul is, ő írta a szócikket a káromkodásról.
Felesége, Roswitha kórházban feküdt, megtudta, hogy rákos, levetette
magát ott, rögtön a kórház harmadik emeletéről. Misi saját autóbalesete
után megbénult, tolószékben élt, kis háza emeletén aludt, földszintjén
főzött-evett, a lépcsőn föl s le négykézláb járt - ő vetette össze a
szász és a skót „rémballadákat” - egy pápai magyar asszony
gondozta-etette az utóbbi időben, beszéltem is vele. Misi nemrég halt
meg Freiburg-Gundelfingenben.
A Rozália-sarki házban lakott Weisz Anni, a kedves sváb kislány, a
zsidó Kálmán bácsi fogadta örökbe, szerettem volna legalább
megpuszilni, de ahhoz is gyáva voltam. A földszinten lakott Prosteanu
mérnök úr a nejével, Groza Péter lányával, aki a Lahovari (Teleki) téri
6. számú állami iskolában tanított, én is oda jártam ’40-ig. ’46-ban
Gaudeamus című iskolalapunknak ott kértem Grozától üzenetet a magyar
diákokhoz - előbb kikérdezett Arany Jánosból, s szavalt a Toldiból. (A
Rozália utcában állt a görög-katolikus Rozália kápolna, a papot
Téglásnak hívták, felesége kedvenc tanítónők volt, két gyönyörű
lányával álmodott az osztály.)
Mondom, lófráltunk haza Ghita barátommal, s dumáltunk, akkor épp
magyarul, igaz, máskor románul, németül - amikor nekünk ugrott egy
bőrbekecses műegyetemista, egy a sok „politechnikus” vasgárdista közül,
ránk ordított, hogy miért beszélünk magyarul, s mert épp én beszéltem,
én kaptam a frászt, Ghita-t csak istenenesen megrázta, pedig gőze sem
volt, hogy a haverom román. Azóta, ha nem kálvinista lennék, s nem
tartanám magam minden kevertségemben is magyarnak, nem állom meg, hogy
ne ordítsak, ha valakit azért ütnek meg, mert magyar, román, zsidó,
hutu vagy tutszi (ahogy a Larousse Memo írja). Más az, ha verekszünk, s
más az, ha valakit azért ütnek meg, ölnek meg, mert tutszi. Mert hutu.


Hozzászólások
Eddig 10 komment érkezett (
)
1.
KerekesZS
2009. 07. 11. 23:15
Hát, lehet, hogy ezzel a véleményemmel is magamra maradok, de nem más.
Ha ütünk, már mindegy. Aki üt, abban az állat legyőzte az embert.
2.
trixi
2009. 07. 11. 23:29
Osztom véleményed!
3.
kava
2009. 07. 12. 0:25
Pali Bácsi !
Illetlenség bár, hisz Te valószínűleg jobban tudod, a Történelemben (nem szeretem a nagybetűket, de most így kívánkozott), időről időre mindig ütöttek valakit, valakiket.
Ki tudja mikor lesz vége. Azt hiszem soha, ill. egyszer biztos, de az már theológia.
4.
molaris (látogató)
2009. 07. 12. 8:34
Valószínű, hogy senki nem méri fel a valóságot. Sztereotípiaként él a világban, hogy az elesettek, elnyomottak,- összefognak, összetartanak. Fenét. Ott munkál mindben, hogy én nem érdemlem, de ő jogosan szenved. Az ok, ürügy minden alkalommal kézenfekvő, előkészítetten adja magát. Én JÓ vagyok.
Az említett két törzs a legszebb példája az önzésnek. Unokatestvérek, keresztbe- kasul családi kapcsolatokkal. De mégis ölték, ölik egymást. Hogy is indult? A felvilágosult, demokrata fehér ember elvitte eszméit, fölborította a régi rendet. Aztán a testvérből ellenséget kreált. Pedig csak "boldoggá" akarta tenni őket, a saját HASZNÁRA.
És az ilyenek mindig megtalálják azt, aki hajlandó ütni. Mert verőember mindig találtatik, sőt olyan is aki bárkit kiszolgál, csak üthessen.
Nincs ordas eszme, csak a bűnös ember /az ember, izmust teremtett legtöbbet/. A Krisztusit is el tudtuk rontani, annak ellenére, hogy a farizeusok napról- napra tanulmányozták a törvényt, és magyarázták a népnek. De maguk mit fogtak föl? Hisz megölték a Küldöttet / bár Őt, mi, mindannyian öltük meg, bűnünkkel/.
Egy nagyon vékony ezüst kell csak, és a víztiszta, átlátszó üveg tükörré válik. Abban pedig, akárhányszor belenézek, csak az én látszik.
A meglelt "igazság".
5.
V10R1C4 (látogató)
2009. 07. 12. 9:08
1. Te, még csak az se... az embre, ha embertelen, akkor még csak nem is állati.
4. Ebben az a durva, hogy a másik miért érdemli meg? S akkor én miért nem? Ha valakik szenvednek, elég furcsa, ha az a téma, hogy 'jó vagyok'-e vagy sem, és pláne, hogy *a másik* az bezzeg kutyavér...
Ami az ordas eszméket illeti, hogy van-e vagy nincs: meg lehet különböztetni olyan eszméket, gondolkodásmódokat vagy gondolkodást pótló ideológiákat, amiken már nincs mit elrontani, mert eleve 'mínuszból' indulnak (mint a sovinizmus: mi *nem* vagyok, miért *rossz* a *másik*, mit kell vele csinálni, hogy *ne legyen* stb), illetve olyanokat, amiket elrontott az, hogy az ideák világából értelmezés nélkül leszedték őket a realitásba, vagy politikai célokra használták (mint a vallási tanok nagy részét).
6.
sirius00 (látogató)
2009. 07. 12. 14:16
....... rongyos gyerekek guggolnak a földön és a porba rajzolnak, közben beszélgetnek. valaki megszólal románul és mindenki érti, a másik fiú románul válaszol. de magyarul folytatja, amit a szász gyerek is ért, románul válaszol, átvált németre, a zsidó gyerek közbevág, őt is mindannyian megértik.....ez az életkép vajon hol játszódhatott le? mikor felnőnek, a román többség ereje kiszorítja a magyart, a szászt eladják márkáért nyugatnémet országba, a zsidók pedig izraelbe települnek, vagy zsidóságukat titkolva, de megtartva maradnak.....mi romlott el???
7.
V10R1C4 (látogató)
2009. 07. 12. 17:57
Azt hiszem, erre mondta egyszer az egyik jó ismerősöm a plafonra nézve, hogy 'minden rendben lett volna, de az a kurva politika...'(pardon, idéztem) - pont Romániáról. A szászok, lengyelek stb kitelepítését se az találta ki, aki velük élt együtt, hanem aki fent ült valahol a francban, és le se látott odáig. Kész elmebaj. Sok hatás is éri az embert ezen az egyen kívül is, most is... én is csak kapkodom a fejem.
8.
georgia41
2009. 07. 12. 20:22
"hanem aki fent ült valahol a francban"
pontosan igy rontjàk meg az egyszerü embereket, akiknek addig semmi bajuk egymàssal, hogy fenntröl mérget csepegtetnek, mig az hatalmi törekvéseiknek megfelelöen hatni kezd.
9.
sirius00 (látogató)
2009. 07. 12. 21:19
diurnus túl távoli, a többség számára távoli példát hozott az ember " farkastermészetére", én a szentírás ószövetségi részéből hozok egy történetet, amely a mai napig és még ki tudja meddig mérgezi két rokon nép mindennapjait és szedi nap mint nap áldozatait. ábrahám a zsidók ősatyja megöregedett, de még nem született utódja, viszont egyiptomi szolgáló leányának hágárnak fiút nemzett. később ábrahám kilencven éves felesége sára, törvényes gyermekkel ajándékozta meg ábrahámot, akit izsáknak neveztek, ő lett a zsidó nép egyik ősatyja. ábrahám másik fiának, aki izsák féltestvére isten megígérte, hogy nagy néppé teszi, ő lett a palesztin nép ősatyja. a viszály a kezdetektől jelen van a két nép között, pedig ők valamennyien ábrahám gyermekei, ugyanazon a földön élnek, háromezer éve ölik, gyilkolják egymást. amikor a római légiók szétszórták a zsidó népet 72-ben és megszűnt a zsidó állam, a palesztinok lakták ezer évig a szent földet.....
10.
ikaljan (látogató)
2009. 07. 12. 23:00
molaris
Azért meglehetősen sztereotíp, hogy életek a rokon törzsek nagy békében , aztán gyüttek a fehéremberek, és mindent jól felborítottak.
1.) először is nem törzsekről van szó, hanem etnikumokról (hamár pl. a tutszik vannak vagy 20 milliónyian)
2.) A hutuk és a tutszik nem rokonok. Ruanda, Burundi területén az őslakosok a Twa népek (pigmeusok), őket a 7-10 sz. között keletről beáramló bantu hódítok vetették alá. Akiket aztán a hamita hutuk hódítottak meg - akik szintén keletről érkeztek.
A gyarmatosításig a tutszi királyságok egyfajta kasztrendszert tartottak fenn, hogy a tutszi hegemóniát biztosítsák., Az első gyrmatosításra is úgy került sotr, hogy a németek 2500 katonával segítettek a tutszi uralkodónak levernie a hutu lázadást, aminek fejében a tutszi uralkodó elismerte a német főhatalmat. Az I. vh után a belgák is a tutszi adminisztrációra építettek. A tutszik ekkor vették fel a katolikus hitet. A "keresztény" tutszik, akiket a fehérek hamita voltuknál is felsőbbrendűnek tartottak a bantuknál (nem beszélve a twak-ról), továbbra is megőrizték előnyösebb pozícióikat a hutukkal szemben.